Nem titkolóznak tovább Felcsúton: „Miért ne lehetnénk elsők?”
A Puskás Akadémia edzője, Hornyák Zsolt arról beszélt, hogy ha jó focit játszanak és stabilak lesznek, megnyerhetik a bajnokságot. Meg a kupát is.
Nincs szándék, nincs akarat, mert Orbán alantas érdekei messzemenően egybevágnak a kibontakozó romániai nacionalizmuséval.
„Ezt példázza az is, hogy a roppant nemzeti célok mögött valahogy elveszett Nagy Zsolt ügye; a magyar állam mintha az ő becsületének, sőt szabadságának védelmét nem tekintené morális kötelességének; mintha ő valahogy kimaradt volna az »újraegyesített« nemzeti egészből. Martonyi hevesen tiltakozott, amikor Tőkéstől megvontak egy román kitüntetést, miközben egy másik politikai kitartott, Böjte Csaba állampolgári felkenése kész nemzeti bolhacirkusszá magasztosult. Arra viszont nincs idő és energia, hogy a szisztematikusan kibontakozó, láthatóan konstruált magyarellenes fellépéseknek fontosságot tulajdonítsanak. Mert nem csak Nagy Zsoltot ítélték már el, nyilvánvalóan alaptalanul, de hasonlóképpen Markó Attila államtitkárt és másokat is, bizonyíthatóan azért, hogy a román államfő alááshassa az RMDSZ politikai hitelét. Nincs szándék, nincs akarat, mert Orbán alantas érdekei messzemenően egybevágnak a kibontakozó romániai nacionalizmuséval.”